· Az utóbbi nyolc év szocialista-liberális kormányzati politikája. A kormányzó pártok 2006 után a korábbinál nagyobb lendülettel folytatták a „jóléti állam” lebontását, vagyis az 1960-1970-es években kiépült társadalmi ellátórendszer felszámolását. Ez a folyamat egész Európában megfigyelhető, keleten és nyugaton egyaránt. Véget ért a több évtizedes gazdasági fellendülés, amikor a dolgozóknak is zsírosabb morzsák jutottak. Ezt az időszakot keleten „szocializmusnak”, nyugaton „jóléti társadalomnak” nevezték. A „jóléti állam” lebontása felgyorsult 2008-ban, amikor elkezdődött a világméretű profitcsökkenés –vagyis a válság- elleni tevékenység, a „válságkezelés”. Ez számunkra újabb megszorításokat, fizetéscsökkenést, munkakörülményeink romlását jelenti. A korrupciós botrányokkal együtt ez növeli az elégedetlenséget, a politikai elit elleni dühöt, amit jelenleg a -szavak szintjén- elitellenes fasiszta mozgalom ki tud használni.
· A konzervatív ellenzék politikája. A jelenlegi kormányzó párt bázisa jobbra nyitott, de a pártot egyébként is erős nacionalizmus jellemzi. Ellenzéki szerepben szívesen bátorítottak minden kormányellenes mozgolódást, még a fasiszta megnyilvánulásokat is eltűrték. Kormányra kerülve a nacionalizmust az állami politika rangjára emelték, emellett az állami jogkörök kiszélesítésére törekszenek. Az Európai Uniós megjelenés miatt, presztízsokokból elképzelhető, hogy fel fognak lépni a nyílt náci mozgalmak ellen, de természetesen tőlük nem várhatjuk a fasizmus letörését.
· Az úgynevezett „nemzeti ellenállás”. A „nemzeti ellenállás” az 1900-as évek eleje óta visszatérő jelenség, lényege mindenfajta modernizáció elutasítása. A nemzeti függetlenség védelmére hivatkoznak, de ez főleg az internacionalizmus és az anti-rasszizmus elleni harcot jelenti. 2006 őszén a többnapos utcai zavargásokat sikerült a saját propagandacéljaikra kihasználni, és bár az elégedetlenség azóta nem lépett túl rajtuk, az erőszakos utcai megmozdulásokat erős fasiszta dominancia jellemzi. Az utcákat egyelőre a fasiszta horda uralja. A nemzeti biznisz giccstárgyai, a „nemzeti-rock” igénytelen tömegzenéje, a Nagy-Magyarország mítosz tömegek számára vált kulturális iránymutatóvá. Harci csoportjaik („64 vármegye”, a fasiszta futballhuligán-csoportok, a hungaristák, a Vér és Becsület) több ezer főt tömörítnek. Szerencsére a náci terroristák („magyarok nyilai”, illetve a romákat gyilkoló halálbrigád) börtönbe kerültek, de bármikor újabb gyilkosok léphetnek színre. A „nemzeti ellenállás” hozományaként megerősödött a Jobbik nevű fasiszta párt. Ideológiája több részből tevődik össze. Építenek a politikai elit-ellenességre. Természetesen ők maguk ugyanolyan korruptak, mint a többi politikus, de még nem volt rá alkalmuk, hogy készpénzre váltsák a politikai hatalmat. A Jobbik ideológia központi eleme a cigány-ellenes rasszizmus. A cigányság a hazai népességnek nagyjából 5-8%-át alkotja, és jelentős részben integrálódott. A fasiszták definíciója szerint a „magyarságtól” egyértelműen különböznek, de ilyen értelemben a cigányság nem alkot elkülönülő etnikumot. Saját nyelvét alig beszéli, hagyományos kultúrája jórészt eltűnt. A fasiszták ennek ellenére már a faji törvényeket tervezgetik… A „szocializmus” idején a munkásosztály alsó rétegének részét képezték, így 1990 után fokozottan érintette őket a lecsúszás, a falvakban felgyorsult a gettósodás, az új generációk már öröklött munkanélküliségben nőnek fel. A szegényebb régiók falvaiban a nyomor növeli az emberek közötti gyűlöletet, ami sok esetben etnikai színezetet kap. A mai Magyarországon mintegy egymillió fő él mélyszegénységben. A társadalom többi rétegében –főleg azok között, akiket a lecsúszás réme fenyeget- erőteljes a szegényellenes hisztéria. A rasszizmus ideológiájával a szegényellenességet etnicizálják, vagyis „a szegényt””a „cigányban” nevesítik meg. Az emberek „a cigányt” szidják, de valójában a szegényeket gyűlölik, elsősorban azért, mert tudat alatt azt remélik, a gyűlölet megvédi őket, és így ők maguk nem fognak erre a sorsra jutni. A Jobbik erőt igyekszik felmutatni –bár ez egyelőre inkább csak erőlködés, az inkább nevetséges, mint félelmetes Gárdájukkal-, rendet és fegyelmet ígér. Szimpatizánsai abban bíznak, ez az „erő” meg tudja őket védeni a további elszegényedéstől. A Jobbik mindenféle nacionalista irányzat gyűjtőhelye. A különböző „magyarságkutatók” elképesztő hazugságokat állítanak, de olyan sok embert képesek behülyíteni, hogy nem lehet őket egyszerűen csak kinevetni. Végül szólni kell az egyre jobban terjedő antiszemitizmusról. A zsidóság a 19-20 század fordulóján az erőteljes asszimilálódás irányába indult el. Ezt a folyamatot megállította az 1919 után kibontakozó, sok fasiszta elemet tartalmazó Horthy-féle ellenforradalmi rendszer. A vallási majd faji alapon működő zsidó-törvények előkészítették félmillió zsidó származású magyar állampolgár legyilkolását. A deportálást a magyar állami hatóságok és a csendőrség szervezte és hajtotta végre, a társadalom többségének közönye mellett. 1990 után újra megjelent a nyilvánosságban az antiszemitizmus. A fasiszta ideológia egyszerre „antikapitalista” (ez persze átverés, nem valódi antikapitalizmus, egyszerűen csak a modernitás elutasítása) és antikommunista (ez viszont nem átverés, a fasiszták valóban az internacionalista munkásmozgalom ellenségei). A fasiszta ideológiai bűvészmutatvány az „antikapitalizmust” és az antikommunizmust a „zsidó” figurájában egyesíti. Szerintük „mindenki zsidó, aki nem fasiszta”.
Ezek a tényezők együttesen elvezettek minket ebbe az állapotba, ahol egyre erősebb államra és rendpárti kormányzásra kell felkészülnünk, egyre erősebb ideológiai offenzívára, pofátlanabb és erőszakosabb fasiszta nyomulásra, és eközben a kapitalista világrendszer jelenkori állapota által generált elszegényedésre és fokozódó kizsákmányolásra. A kapitalizmus számára a fasizmus megoldást jelent sokféle problémára. Ha a tőke érdekei úgy kívánják, bármikor kész ránk szabadítani a fasiszta fenevadat. „Tőke és Fasizmus jegyesek. Minden külön értesítés helyett.”
Mi azt mondjuk: Soha többé fasizmust!
De ez nem elég, azt is tudnunk kell, hogy a fasizmus nem a semmiből lép elénk. A fasizmus a polgári demokrácia terméke. A nácik-fasiszták-hungaristák csupán a kapitalista rendszer számtalan politikai formájának egyikét jelentik: ők a burzsoá demokrácia verőlegényei. A fasiszták ugyanazt a rendszert képviselik, mint az összes többi politikai párt. A pártok egymással viaskodnak a hatalomért, de a köztük lévő ellentét csak látszólagos. Abban mind egyformák –és ez a lényeg-, hogy a kizsákmányolás gépezetét, a bérmunka társadalmát akarják fenntartani.
Minden párt a burzsoá érdekeket képviseli, és ebben nincs különbség a nácik és a többiek között. A burzsoázia váltogatja álarcait, minden párt csak egy álarc. A nácik különösen visszataszítóak, de ők is ugyanazt az ocsmány burzsoá pofát próbálják elrejteni, mint politikai „ellenfeleik”.
Azt mondják nekünk, hogy a fasizmus a demokráciát fenyegeti. Azt viszont látjuk, hogy a demokrácia nap mint nap minket fenyeget, és azt látnunk kell, hogy a fasiszták „rendje” és a demokrácia „rendje” egy tőről fakad. A „kisebbik rossz” szüli a „nagyobbikat”; és ha azzal foglalkozunk, hogy az egyik tőkés frakciót védelmezzük a másikkal szemben, a tőkés rend máris meg van mentve.
Mi nem ezt akarjuk! Nem „jobb urakat” akarunk magunknak: nem akarunk urakat egyáltalán!
Számunkra egyértelmű, hogy az igazi antifasizmus elutasítja az egész rothadó kapitalista rendszert. Elutasítjuk a polgári rendszert, annak minden képviselőjével együtt!
Az antifasizmus központi elemévé kell tenni a nacionalizmus elutasítását, és annak hangsúlyozását, hogy az antifasizmus akkor következetes, ha egyben antikapitalista is.
Semmi esélyt a náciknak! Semmi esélyt a burzsoáziának!
Le a fasizmussal! Le a kapitalizmussal!
